A nappaliban van egy kanapé, amit befogadtunk.
Kellemest a hasznossal összekötve felmentünk érte Pestre az ismerősökhöz, hogy legalább a félévi beszélgetésnek is helyt adjunk.
A beszélgetés jó volt, de a tél első havazásában hazavezetni vele, na az nem hiányzott.
Ráadásul azóta sem békéltem meg a fura szerzettel. Mintha kovácsoltvas- és deszkakerítést pároztattunk volna egy IKEA-s tervező rémálmával, úgy néz ki csupaszon a kanapé és úgy is "működik".
Mindez a párnázata és a huzat miatt nem is látszik ki, de a kialakítása egyszerűen nem nekünk való. Túl alacsony, tehát nem ül le rá senki szívesen, aki nem aktív rúdugró (vagy más sportot űző személy). Plusz van két csökött acél (inkább vas) lába, amibe a gyerek a térdét, én a lábujjamat verem be rendszeresen.
Kidobni nincs szívem, és az az igazság, hogy minden ilyennel úgy vagyok, hogy ha épp akkor lesz plusz pénzem, amikor pl. a kanapé leveri ismét a bütykömet, csak akkor szánom el magam a költekezésre.
Úgyhogy reszkess kanapé, pénzt várok ;)
