Egy kutya felér egy gyerekkel
Ezt már előre megjósoltam, amikor a környékünk biztonságába vetett hitünk megrendülésekor felvetődött a kutyatartás gondolata.
Ennyi nyűgre azonban nem számoltam, amikor végül beadtam a derekamat.
A füvet (gyepnek nem nevezhető igényesebb gyomtársulást) idén szerencsére nem kellett locsolni, de a kutya jóvoltából így is tovább gyérült a zöld felület.
Nagyobb termetűnek számít a németjuhász, ami igen hamar túlnő a kölyökméretén. Ezzel csak arra a kínos járulékára akarok rávilágítani, hogy az emésztési maradéka (nevezzük csak kutyasz@rnak) is egyre több, és nagyobb gondot okoz.
Természetesen ezt a férfias munkát is nekem kell elvégezni, így a gyerekek kertbe eresztése előtt sűrű anyázások közepette elhasználom az aznapi reklámújság mennyiséget, és a felhalmozott mennyiségből is egy keveset.
Kölyök kutya lévén a fogzás alatt a gyerekbiciklik összes ülését lecsupaszította, amellett, hogy a játékcsontokat, és a kifőzött marhacsontokat is szívesen rágta.
Áldozatául esik minden, ami rágható, ráadásul a veszett mozgásigényét is rajtam kell hogy levezesse, nehogy a gyerekek után rohangásszon.
Amúgy meg nem félek attól, hogy a gyerekekre támad, csak a lendületével kell ilyenkor vigyáznunk. Az alig másfél éves kislányommal szinte testvéreként bánik, puszilóznak is elég gyakran. Azaz rendszeresen kell a tisztálkodásról (a gyerekéről) is gondoskodni.
Szóval loholok a család és a kutya adta munka után, alig hogy hazaérek.
Éjjel a munka vár a gépnél, de ez már szinte felüdülés. Ilyenkor már alszik az egész ház. A TV háttérzaja mellett a klaviatúra csattog rendszeresen. Pihenésképpen meg kimegyek rágyújtok (sajnos visszaszoktam), és ilyenkor tényleg hasznos társnak bizonyul még nekem is a kutya.
Se munka, se család nem járhat a fejemben, hiszen az összes figyelmemet magára vonja (húzza is szó szerint a fogaival). Ilyenkor már nem olyan hülye, úgyhogy jól megvagyunk.
Ennyi nekem is jár...
